Sokan még soha nem hallottak róla, sokan csak a divatmajmok által eltorzított változatát ismerik, és sajnos elég kevesen vannak azok, akik tisztán látják, hogy mi is az az emo.

Ha meglátok egy emoboyt, engem is különös, bizsergõ érzés kerít a hatalmába a gyomrom tájékán… Igen, ez a hányinger. Persze ezzel nem vagyok egyedül, kevesen szeretik, ha valakinek nincs egyénisége, és azért zuhan mély depresszióba, mert az a menõ. Még mielõtt valaki félreértené, ez nem az originál, hanem a mai verzió ellen szól, ami miatt az igazi stílust is lenézik. Az emo név az emotion (érzelem) szóból ered, ez abból következik, hogy az emósok érzékeny emberek. Az alap zene a '90-es évek környékén alakult ki, a hardcore-punk és a grunge elemeit ötvözték metálos részekkel. A kissé „nyálas” dallamok szerelemrõl, barátságról, szenvedésrõl és természetesen érzelmekrõl szóló szövegekkel párosultak, helyenként üvöltéssel és hörgésekkel fûszerezve. A külsõ ismertetõjegyek közül a legszembetûnõbb a tépett, szembelógó haj, a tornacipõ, a teljesen mintás vagy csíkos póló, szûk, nõies nadrág, tetkók és piercingek viselése. Sajnos ez a stílus is a divat martaléka lett, ami jól megcsócsálta, és egy olyan korcsot köpött ki, ami az önsajnálattól elvakult tinik számára is emészthetõ. Ez az oka annak, hogy emósnak vallja magát, aki tizenévesen fel akarja vagdosni az ereit, mindenre és mindenkire haragszik, és semminek nem tud örülni. Az érzelem szóból tévesen következtetve mások számára megbotránkoztató dolgokat mûvelnek, ezzel sikeresen kivívva maguknak a „szánalmas” címet. Ha valakit megbántott a cikk, akkor én kérek elnézést, de hát akinek nem inge… az vetkõzzön!