Verejtékes kutatómunka után leltünk rá erre a filmtörténeti unikumra. Nézd meg, mit alkottak a határon túli magyar táborozók Cseresznyésben! Te is tudsz paksi vonatkozású filmekről? Lökj egy Youtube linket!
Az egyik talán leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb stílus a punk. Kezdetekben a ‘60-as évek képzetlen gitár és ének alapú garázsrock-zenekaraira használták a „punk rock” (punk=kezdõ, újonc) kifejezést, ám azóta önálló stílussá nõtte ki magát. Az alapzenét egy nem túl összetett dobfelszerelés, egy vagy két elektromos gitár, és egy elektromos basszusgitár adja, erre jön a gyakran beszéd jellegû, egyszerûbb dallamú ének. A számok leglényegesebb eleme a szöveg, ami mind társadalmi, mind politikai téren szókimondó, felforgató, ellenkulturális, lázító, politikailag elfogult és gyakran anarchista; célja a megbotránkoztatás. Az egyén problémái is központi szerepet játszanak, a munkanélküliség éppúgy, mint az érzelmi és mentális gondok. Az elsõ középiskolásokból megalakult magyar punk együttesek szövegeikben a szocialista diktatúrát bírálták, amit a pártállam érthetõ módon nem nézett jó szemmel, így a fiataloknak nem volt lehetõségük lemezkiadásra, csak a házi és a koncertfelvételeket tudták kézrõl kézre adni. Mint minden stílus, a punk is folyamatosan fejlõdik. Ihletett merít többek között a reggae, a funk, a ska vagy a rockabilly stílusból. Az elsõ hullámnak a rendszerváltással vége szakadt, ezért sokan úgy gondolják, hogy a punk meghalt. Ám ez nem igaz, él, csak ideológiája a ‘90-es években jelentõsen átalakult, új ellenfélre találtak a globalizmus és a fogyasztói társadalom „személyében”.
A punkok külseje hûen tükrözi a lázadást. Lényege az átlagtól való eltérés, gondolkozásuk, érzéseik nyílt felvállalása. Vannak szimbólumok, amik a legtöbb punkon megtalálhatók, a bakancs, anarchiajelek, kitûzõk, biztosítótûk, felvarrók, szegecses öv, szíj vagy karkötõ, csuklószorító, katonai cuccok, piercingek vagy fülbevalók. A hajuk a legszembetûnõbb: taréj, feltûnõ színû haj díszíti fejüket. A nadrág vagy a lábszár közepéig ér, vagy fel van hajtva, hogy látható legyen a bakancs.
Sokaknak szúrja a szemét, hogy a punkok nyíltan hirdetik az anarchiát, ám nincsenek tisztában azzal, hogy ez az õ értelmezésükben mit jelent. Egy netes oldalon talált idézettel búcsúzok, ami szerintem választ ad erre a kérdésre: „Végül pedig ahhoz a következtetéshez is eljutunk, hogy az anarchia maga a demokrácia: az anarchia a népuralom, aminek fõ jellemzõje éppen az, hogy nincsen uralom, mivel az érdekek kölcsönösek."
Érzem, egyre közeledik a perc. Már nem tudok mit tenni, lassan nyugszom bele komor magányomba. Évekig közvetítettem töretlenül bármit, amit csak kértek! Évekig tűrtem szó nélkül a sok telefonos vetélkedőt! Évekig próbáltam legjobb tudásom szerint átfogóan tájékoztatni őket a legkedvezőbb, kihagyhatatlan akciókról, ránceltüntető krémekről, a legízletesebb chipsekről. Meghallgattak valaha is? Mindig csak a lárma, a durva, elforduló közöny, ahogy velem viselkedtek. Oly hűen álltam a sarat, s még most is, öreg korom ellenére is, már a harmadik rúgásra csatornát váltok. De kiközösítettek, lekicsinyeltek, s egyetlen köszönet nélkül távolítottak el állásomból, ahol már apám, s az ő apja is dolgozott. Nincs értelme már élnem, nem tudom tovább elviselni a helyemre jött felvágós új ficsúr gúnyos trónolását régi helyemen, a TV-dobozban.
Január 12-én, vagyis ma este 8-tól Téged is várnak a Deák suli tornatermébe az éjszakai sportklubba. Itt kedvedre ping-pongozhatsz, csocsózhatsz, filmet nézhetsz a haverokkal, de zsugázhatsz, táncolhatsz vagy társasozhatsz is.
A tornatermet a Tolnai út 19 szám alatt találod, bejárat a Liget utca felől.
Ja igen, a programot a Mobilitás és a paksi városi KEF támogatja.
A 12 rettenthetetlen, aki nektek hónapról-hónapra szolgáltatja életét is kockáztatva a naprakész igazságot, az iskolaév utolsó csütörtökén kiérdemelt szabadságát töltötte.
És ha már lazsálunk, csináljuk jól. Volt itt minden, ami újságíró szemnek, kéznek ingere: egy doboz PA Rt-os golyóstoll (ki tudja, mikor nem fog), digitális fényképező, kamera, kriszmösz fíling. Nem is beszélve a könyv alakú tortáról (és az igazgató úrtól kapott, kakaós-MAZSOLÁS szaloncukorról), házi készítésű sütemények halmairól (amelyek átcímkézett változata a következő három hónapra megoldja az újságírók élelmezési problémáit). Ha szívesen részt vennél még ehhez hasonló szerény szerkesztőségi partin, jelentkezz Leimsziderné Tóth Ildikónál a harmadik emeleten, és légy te is tagja a klubnak! Minden kedves leendő és régi olvasónknak pedig ezúton szeretnénk megköszönni, hogy a minőséget választottátok :)!
Egyenesen a hatvanas évekből! Ha tudsz régebbi videóról, írj!
Bob Dylan -- Subterranean Homesick Blues
Update
Blogszomszédunk, str írt nekünk okosakat a klipek hajnaláról. Köszönjük!
a promociós klip-film / zenei videó igencsak össze volt kuszálódva eleinte, kérdés, hogy melyiket hova sorolod. beatles, bob dylan, doors, byrds, mind operáltak ezzel. az első ilyesmi Tony Bennett nevéhez fűződik, aki a Stranger in Paradise dalát szólt a Hyde Parkban, és lefilmezték közben, ő ezért az első zenei videó címet magának adja azóta.
az MTV korszak előszele / technikai fejlődése idejében a Jacksons és a Queen csinált először ilyesmit, az már inkább klipnek nevezhető.
nem okos vagyok, hanem: http://en.wikipedia.org/wiki/Music_video
Ezúton értesítünk benneteket, hogy a 45 perc szerkesztősége elköltözött. Az új cím: Heraldo los Paksos, Oceano Hotel, privada 238, Copacabana Beach, Rio de Janeiro, Brasilia. Az emilcím maradt, de ne telefonáljatok, mert drága a roaming!
Zsolti az ESZI-ből tapasztalt buszozó, most jól megmondja nektek a véleményét a buszutazásról.
Valahol, mostanság, egy nem is messzi galaxisban... nyugtalanság uralkodik a buszmegállókban. Csalódott utasok ezrei szenvednek nap mint nap a tömegnyomorban a Volán-társaságok járatain. Amikor megérkezik a várva várt autóbusz, megkezdődik a harc az ülőhelyekért. Tolakodni kezdenek, hogy le tudjanak ülni, vagy még éppen felférjenek. A zsúfoltság idején csak egymást lökdösve, a csomagokat taposva tudnak elhelyezkedni, alig kapnak levegőt. Az invázió fő ideje a hetek utolsó tanítási napján délutánra, valamint a hétvégék vagy tanítási szünetek utolsó napján a délutáni, esti órákra tehető a kollégisták miatt. Álmukban a Volán rájön arra, amit ők már rég éreztek: a helyzet tarthatatlan, tehát sűríti a járatokat, bizonyos helyekre nagyobb autóbuszt küld; de ez csak álom. A többi a valóság. Mindezért most még többet kell fizetniük, valamint a diákok kedvezményét is korlátozzák.